Beszédében a jövő évi versennyel kapcsolatban is bejelentést tett, ugyanis elmondta, hogy: Éppen 99 évvel ezelőtt történt hazánk legszörnyűbb tragédiája, azonban mi mégsem keseregni szeretnénk a múlton, hanem elérni, hogy a századik évfordulón újra nemzetben gondolkodjunk, ezért pedig a jövő évben megrendezésre kerülő Magyarország étele 2020 szakácsversenyt a „Nemzeti összetartozás” jegyében hirdetjük meg.
Ünnep ez a magyar séfek számára, mégpedig azért is, mert egy komoly verseny után elhozták a receptet a parlamentbe, ahol megőrzik azt az utókor számára.
Van az országgyűlésnek bora, hamarosan lesz pálinkája is, ahhoz pedig kiváló étel dukál. Így reményei szerint, amikor az országgyűlésben diplomáciai fogadások lesznek, akkor az asztalra kerül ez a szakácsversenyben győztes étel is, melyben a hazai vidék és a szakácsok szaktudása is visszaköszön. Öröm ez mindannyiunknak, hiszen ezzel is a magyar gasztronómiát ápoljuk.
A felvonulás összefoglalója
A verseny és a projekt összefoglalója.